Folyamatosan érkeznek az elmaradt kancatámogatások

2020. április 29.

A legfrissebb információk szerint a Magyar Államkincstár folytatja a a korábbi évekről elmaradt, valamint a 2018-as gazdálkodási évre vonatkozó, 2019. évi Egységes Kérelem beadási időszakban benyújtott in situ őshonos kancatámogatások folyósítását.

A kifizetési kérelmek jóváhagyó okiratainak kézbesítése a folyósítással párhuzamosan kizárólag elektronikus formában történik, ezért kérjük az érintett pályázókat, hogy ügyfélkapus fiókjukat fokozottan figyeljék, a beérkezett elektronikus dokumentumot pedig a tartóstárba áthelyezni és kinyomtatni szíveskedjenek.

Amennyiben esetleg bármely egyedre vagy bevallott csikószaporulatra elutasító határozatot kapnak, kérjük, hogy az egyesület elérhetőségein ezt haladéktalanul jelezzék, mivel a kifogás benyújtására a határozat kézbesítéséről számított mindössze 10 naptári nap áll rendelkezésre. Az ügyfélkapun át nem vett értesítéseket 7 nap után automatikusan kézbesítettnek tekintik.

Mivel egyesületünk a támogatások indulásától pontosan dokumentálja minden egyes pályázat alakulását, segítséget nyújt az esetleges elutasítások esetében, illetve a kiküszöbölhető adminisztratív hibák elhárításában, a további nyomon követés érdekében kérünk minden pályázót, hogy a kifizetés megtörténtét egyesületünk elérhetőségein jelezzék.
Tel.: Veres Mária (70) 603-99-13, E-mail: nolte@hortobagy.eu