Őshonos kancatámogatás egyesületi igazolás kiadása

2016. február 8.

A korábban többször kiadott tájékoztatás szerint a pályázati kiírás alapján támogatást csak az igényelhet, aki a Nébih Tenyészet Információs Rendszerben (TIR) a kötelezettségvállalási időszak első napján, 2016. január 1-jén (2017. évi beadás esetén 2017. január 1-jén) az adott egyed tartójaként szerepel, azaz az általa tartott lovak egyedi, lóútlevélszám szerinti bejelentését a Lótartási hely bejelentő lap – tartás kezdete című nyomtatványon a Nébih felé megtette.

Tájékoztatjuk a Tenyésztőtársakat, hogy a sikeres pályázati beadás érdekében az eddig beérkezett állományegyeztető adatlapok alapján egyesületünk a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségével és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal együttműködve ellenőrzi a tartónyilvántartások bejelentését.

A pályázat kötelező mellékletét képező egyesületi igazolások postázása fenti adatellenőrzés miatt ajánlott elsőbbségi küldeményként 2015. február 11-én, csütörtökön történik.

Ismételten kérjük azokat a Tenyésztőtársakat, akik be kívánnak lépni a pályázati rendszerbe, de az adategyeztető lapot még nem küldték vissza, hogy azt minél hamarabb pótolni szíveskedjenek.