Pályázat trágyatárolók építésére

2015. november 23.

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Az állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatárolók építése” című (VP-5-4.1.1.6-15 kódszámú) felhívás.

Támogatást igénylők köre

1. Mezőgazdasági termelő:

a. igazolja, hogy a pályázat benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben, vagy ha arra vonatkozóan adatokkal nem rendelkezik, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben a Standard Termelési Érték (STÉ) módszertan alapján (A Bizottság 1242/2008/EK Rendelete alapján) mezőgazdasági tevékenységből származó legalább 6000 euró  értékű üzemmérettel rendelkezik. A kapcsolt partner vállalkozások figyelembe vehetőek;
b. a pályázat benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben, vagy ha arra vonatkozóan arra nem rendelkezik, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott;
c. a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által nyilvántartásba vett olyan állattartó telepet működtet, ahol a projektet megvalósítja;
d. aki, vagy amely legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmez a nyilvántartásba vételét az MVH által vezetett ügyfél-nyilvántartási rendszerben;

2. Fiatal mezőgazdasági termelő

3. Mezőgazdasági termelők egy csoportja (kollektív beruházás) 

Támogatható tevékenységek

Kötelezően megvalósítandó tevékenység-csoport: 

I. Trágyatárolók kialakítása

Kapcsolódó, választható tevékenység-csoportok:

II. A trágya kezelésére vonatkozó beruházások

III. A csapadék trágyarendszertől való elvezetése

IV. A trágyatároláshoz kapcsolódó monitoring rendszer kialakítása

V. A trágyatároláshoz, feldolgozáshoz, mozgatáshoz szükséges erő és munkagépek beszerzése

Támogatás mértéke, összege

a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: egyéni beruházás esetén maximum 50 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 100 millió Ft.
b) A támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.
c) A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.
d) A fiatal gazdák által kollektív módon végrehajtott projektek összesen 20 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Támogatási kérelem benyújtási időszakok

2015. december 20 – 2016. január 20.

2016. április 20 – 2016. május 20.

2016. augusztus 21 – 2016. szeptember 21.

2016. december 20. – 2017. január 20.

2017. április 20. – 2017. május 20.

2017. augusztus 21. – 2017. szeptember 21.

A pályázati felhívás teljes dokumentációja

VP-5-4.1.1.6-15 – Az állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatárolók építése